A Vieta csoport Pro Audio, hi-fi, Home Cinema és autó hi-fi részlegei számtalan terméket gyártanak.
A barcelonai Vieta cég 2004-ben ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Jelenleg már az európai fogyasztói elektronikai piac egyik vezetője, jelentős hírnévvel és 50 millió eurós évi forgalommal.
Megmaradva az alapítási szellemnél, ezen készülékeket mind a mai napig Barcelonában – a kreatív, kutatói, fejlesztési csapatok és tapasztalt gyártó partnerek közeli együttműködésével – tervezik.
A tervezésnél fő célpont, a legmodernebb elérhető technológiák alkalmazása az egész gyártás folyamán. A jogvédett vagy egyedi Vieta technológiák fő célja szintén ugyanez – olyan termékek gyártása, mely felülmúlja a fogyasztó elvárásait.
Vieta Ti-széria
A Vieta cég TI szériája egy új, kompakt távvezérléssel rendelkező erősítő rendszer, amelyet közepes és nagy teljesítményű installációkhoz fejlesztettek. A kicsi, moduláris erősítő blokkok DIN sín méretűek és rögzítésűek, az AC kábelezés nemzetközi szabványának megfelelően, így kompatibilisek rengeteg szokványos műszaki bolti kiegészítővel, mint a vízálló vagy tűz-biztonsági védő fedők. A TI-széria blokkjai egyszerűen helyükre pattannak a DIN sínen.
A DIN szabványnak köszönhetően az erősítőket a többi elektromos eszközzel egy helyre – pl. biztosíték szekrény – tehetjük, így helyet megtakarítva. Ugyancsak lehetséges a blokkok helyi rögzítése, a hangfalakhoz közel helyezve el az eszközöket a kábelezés rövidebb és egyszerűbb – ebből adódóan a jelveszteség is alacsonyabb.
EQ és hang-szint a blokkokon helyileg, vagy távirányítással szabályozható számítógépről – Vieta-Net protokollal, hálózati csatlakozón, IP címmel – infra távirányítóval, vagy egyszerű falra szerelt vezérlő panelekkel. Tervezés alatt áll egy CobraNet blokk, aminek segítségével Cat-5 kábelen is vezethető lesz az audio jel.
A rendszer olcsó és sokoldalúan felhasználható, ideális a Vieta Do széria és egyéb jó minőségű hangfal rendszerrel. Az installálók számára könnyű és praktikus megoldást jelent, hiszen a különböző blokkokat egyszerűen lehet rögzíteni és kábelezni, a többi kivitelező munkájával egy időben. Mivel nincs szükség erősítő rackre, a rendszer nem foglal le nagy bérlési költségű négyzetmétereket és a belsőépítészeti tervezőknek nagy szabadságot ad.
Rendszerelemek
Erősítő blokk
Jelenleg két erősítő blokk fajta kerül gyártásra, a TI-2101 és a TI-2102. Ezek T osztályú, digitális audio erősítők, melyek a Tripath szabadalmazott Digital Power Processing technológiájával készültek. A T osztály ötvözi az A és B osztály audio hangminőségét, a D osztály energia gazdaságosságával.
TI-2101 – Távirányítású kétcsatornás erősítő blokk
A TI-2101 2x100W impulzus teljesítményt ad le 8 Ohm-on (HF 20ms/480ms hangimpulzus), szinusz hullámmal mérve és áramköri védelemmel korlátozva.
Tartozékai: két Balanced +4dBu bemenet, a infravörös (IR) szenzor csatlakozója,General Purpose Input (GPI) külső hangerőszabályzónak, Vieta-Net bemenet,két hangfal kimenet és hűtő ventilátor. A ventilátort csak különleges körülmények között szükséges használni, egyébként kikapcsolható.
A kezelő panelen a háromsávos EQ, a hangerőszint szabályzói és két 10 állású Vieta-Net címző kiválasztó található. Ugyancsak ide kerültek az Audio Clip, Data RX, Stand-by, elektronikus és hővédelmi visszajelző LED-ek. Két – kívülálló harmadik cég által gyártott – AC transformer látja el 12V-al a vezérlést és 36V-al az erősítő sínt. Ezeket nem tartalmazza a gyári kiszerelés és helyileg beszerzendőek.
A TI-2101-et sokféleképpen lehet vezérelni. Az IR szenzort helyesen elhelyezve, a távvezérlővel a hangerő és a némítás szabályozható. A GPI csatlakozón keresztül egyéb hangszabályzó eszköz is csatlakoztatható. Ennél részletesebb szabályzás, Vieta-Net-en keresztül, valamelyik Vieta-Net Interfész (lásd lent) használatával lehetséges.

TI-2102 - Távirányítású egycsatornás erősítő blokk
A TI-2101-nek szinte mindenben megfelelő erősítő, de csak 1 Balanced bemenettel. A hangfal kimenet, 150Hz-es Low Pass Filterrel van ellátva, mely ideálissá teszi sub basszushoz való használatát.

TI-2201 Vieta-Net IP Interfész Blokk
Ez az egység egy 12V-os AC transzformátorral üzemel (mely külön beszerzendő), Ehternettel és Vieta-Net I/O CAT-5 csatlakozóval van felszerelve. Ez a Vieta-Net I/O, 30 Vieta TI egység (jelenleg erősítő, GPI/GPO és blokk) csatlakoztatását teszi lehetővé. Ennek segítségével PC csatlakoztatható és a Vieta-Net protokollal és a Vieta-Net Control (VNC) szoftverrel a rendszer kezelhető. A VNC software segítségével figyelhető a Clip, Protection, Hővédelem és a DC áramerősség. Blokkok beállításai elmenthetőek és felülírhatóak, akár csoportokra bontva is.

TI-2510 SD lejátszó, mikrofon előerősítő és AUX In blokk
Ennek segítségével bármilyen audio jelforrás, az erősítő blokkok bementeti jelszintjére hozható. A beépített SD lejátszóval, 2Gb-nyi zene, vagy egyéb program játszható le, amely a kezelő panelről vagy Vieta-Net-en keresztül kezelhető. A különböző források (SD, Mic, Aux) is kiválaszthatóak gombnyomással. 4 GPI bemenettel különböző funkciókat kezelhetünk külső forrásból. 12V-os külső tápegységgel üzemel.

TI-2301 GPI/GPO blokk
Ez az egység 4 Opto-Isolated GPI-vel és 4 Opto-Isolated GPO-val (4A Max Relay) van felszerelve és IR szenzor és távirányító segítségével kezelhető. Ezen keresztül 4 külső eszköz kezelhető, teljes rendszer integrációt megengedve fénnyel, sötétítőkkel, kivetítővászonnal stb... Egy Vieta-Net I/O-al és címzővel is el van látva. Mint az erősítő blokkokat, ezeket is lehet egy TI-2201 IP blokk és PC segítségével, vagy egy különálló TI-2202-vel vezérelni. Mint a többi berendezés, ez is DIN rögzítésű, külső egységről kap áramot.

TI-2601 100 V 50 W RMS blokk
Ez az egység, magas minőségű, szekciósan tekercselt transzformátort tartalmaz, melynek segítségével a kiváló hangminőség, nagy távolságokon és sok hangfalon keresztül is megtartható, folyamatos áramerősség megtartásával. Nem összekeverendő az „olcsó transzformátorokkal”, melyek rossz hangminőségű audio jelet képeznek. Ez a rendszer – mely magas ellenállású, ezeket a blokkokat használva – frekvencia tartományban szinte megegyezik alacsony ellenállású, rövid kábelezésű verziójával. Használható, a TI-2101 és TI-2102 erősítő blokkokhoz.

TI-2602 100 V 100 W RMS blokk
Mint a TI-2601 (fent), csak erősebb.
Comments