Bizonyára ti is találkoztatok már azzal az esettel, hogy egy múzeumi séta során a vezetőnek jóval hangosabban kellett beszélnie azért, hogy a hallókészülékesek is rendesen hallják mondandóját. Vagy esetleg a hallókészülékes nagymama otthon igen hangosan nézi a tv-t. Ám létezik jobb megoldás is a hangerő növelésnél...
Az ideális megoldás: a hurokerősítő!
Sokféle területen (úgymint: templomokban, színházakban, mozikban, várótermekben és előcsarnokokban, vagy interpretációs célra múzeumi előadásokon, kiállításokon stb.), feltétlenül szükséges, hogy mindenki egységesen jól hallja a közlendőket, az érdekességeket, netán a zenét. A hallókészülékesek esetében ezt megoldani, a hangerősség növelésével lehet (ami zavarhatja a többieket), vagy egy úgynevezett indukciós hallássegítő rendszer kiépítésével.
Ez a hallássegítő megoldás, abszolút egyszerű elven alapszik, és nem kerül „horribilis” összegekbe.
A rendszer úgy épül fel, hogy egy indukciós hurkot (ami tulajdonképpen egy vezeték) fektetnek a földre, vagy szerelnek a falra/plafonra, és meghajtják egy áramgenerátoros kimenetű erősítővel. Ezáltal mágneses tér keletkezik a hurok belsejében, ami feszültséget indukál a hallókészülék T-coil tekercsében. A hallókészüléken egy kapcsoló segítségével lehet átállítani, hogy ne a mikrfonja, hanem a belső tekercse "szólaljon meg" a halláskárosult fülében. Az indukált feszültség azután a hallókészüléken belül visszaalakul hangjellé. A rendszerben indukciós övre tehető vevőegységet is lehet használni, mely mind halláskárosult, mind egészséges hallású emberek által használható.
A készüléken saját magunk tudjuk a hangerőt szabályozni, illetve mélyvágást beállítani. A rendszerben tetszőleges számú vevőegység alkalmazható.
És hogy ne csak a száraz, direkt jelet lehessen a hallókészülékeken hallani, az erősítőhöz, határfelületi mikrofont is tudunk csatlakoztatni, ami által megjelenik a térérzet.
A fenti eszközökkel könnyedén megoldható például, hogy egy szobában ne kelljen ordíttatni a televíziót, amivel a rokonokat és a szomszédokat az őrületbe lehet kergetni. A nagyothalló tartózkodási helyét (a teljes szobát, vagy akár csak a foteljét) körbe kell keríteni a hurokkal. Az erősítőre rá kell kötni a TV hangjelét, illetve igény esetén egy térmikrofont, ezáltal a helységben folyó beszélgetést is érthetővé lehet tenni anélkül, hogy a beszélgetőknek megemelt hangerővel kellene megszólalniuk. A TV-t a nem sérült hallásúak pedig normál hangerővel tudják hallgatni. Egyszóval ha van megoldás arra hogy segíthessünk, akkor meg kell ragadni a lehetőséget, és élni kell vele!
Az árak a következők:
A termékek beszerezhetők a Zaj3-ban, rendelésre szállítjuk őket!
Comments