Különkiadás a Fórumtalálkozóról
Lagra:
Na hazaértem. Jó volt a buli nagyon! Chadet nem hallottam teljesen, de a bulit már simán beindította elég korán és meglepő módon a többiekhez hasonlóan ő is zombi szettet tolt, ami tetszett! Aztán Norbi állatkodott a sok deckkel, Béla DMCzett, Doki is zombult, tompán tuti b2bzek egyet vele, én is jó vótam' bár voltam már jobb is, Szkvessék lazultak, de pont jól esett a sok zombulás után, már az alkoholszintem is eléggé felszökött és átváltoztam a parkett ördögévé , Sky & Skeez a nagy csalók megin jó sokat játszottak, de ahogy elnéztem bírták volna még sokkal tovább is, Stummer is csak beállt a pultbanála már tök kivoltam, de jónak hangoztt az ő szettje is, Zs-ék megmutatták hogy mégis ki a főnök, Gnyak meg szintén alázott és annak ellenére h nem főműsoridőben volt, elég fölényesen megnyerte a kupát, megérdemelte (de.. áh rohadtszemét hogy mer ennyivel jobb lenni nálam???). Emellett persze a bulin is mindenki nagyon jó arc volt és nagyjából vállaltak engem még ha sokszor hót hülyét is csináltam magamból, ezért is külön riszpekt! Stummernek meg még 100xosan mert elvitt kocsival és még a telómat is megpróbálta visszaszolgáltatni amit a saját fasságomból hagytam a kocsijában a zacskónyi narancshéjjal együtt.
Nagyon nagy buli volt, köszi a lehetőséget Zs-ék és örülök hogy ennyien ott voltak. Egy élmény volt.
Borisz Jelszint:
végünkvót more!
életemben először hánytam kussban, a Norbi meg énekelve.
saját produktumomról az a véleményem, hogy nyújtottunk már jobbat is metálrészegen.
the Ducktor:
Megérte elmenni. A most felvonult emberek és az általuk felvonultatott szettek piszkosul ütőképes kombinációt alkottak.
A teljesség igénye nélkül:
Gabi: igen, ráhangolós muzsikával kezdett, aztán fordult lépésről lépésre egy feszesebb irányba, de olyan Gabisan-vokálisan. Mit is írhatnék? "Gyere, gyere, gyere Jancsi, gyere Julcsi, gyere Karcsi!" Már aki emlékszik erre...
Norbász, a görög: én technikailag őt értékeltem igen sokra, pont a sokdekkes mizéria állandó összeszedettsége miatt. Rengeteg dologra kellett odafigyelnie.
Jómagam: menetelős, szárnycsattogtatós, pörgős izét akartam kreálni, a többiek majd megítélik, mennyire sikerült.
Lagra: jóféle muzsikák, sokszor döbbenetesen hasonló az ízlése, mint nekem.
Béla: vele nagyszerűen elmulattam többször is, mégis, ez az estje bennem nem hagyott maradandó élményt. Volt, megvolt, de épp azt a fűszert hiányoltam, ami a Bélát Bélává teszi.
"ZolikaSanyika": elmenős agymenés sok-sok percben, mégsem unalmasan. Azt hozták hangulatban, mint Tompán is.
Szkvess & Guth: pont jókor toltak be egy adag felhőtlen napsütést a térbe!
Zs & Stoneface: menetelős pruttyanások, levegőben mogorván masírozó halrajok, meglepő fordulatok, sötét elixír a pohárban.
Mi kábé itt jöttünk el Marcival, hosszú volt az út még hazáig.
Mindent összevetve elmondhatom, ismét megérte elcammogni odáig. Továbbá a nap tanulsága az volt, nem az a paraszt, aki traktorral megy a diszkóba, hanem aki még a futót is rajta hagyja. A megjelentek láthatták, nem voltam szomorú! Pedig én csak ritkán és félénken kezdek táncikálásba, ilyen irtózatos testkultúrát pedig évente-kétévente mutatok be a nagyérdeműnek.
Technika: ezt hívják teljes értékű pultnak. Két CDJ, két lemezjátszó, laptop és egy DJM-1818-as mixer. Jól szólt a kontroll is, de én még mindig balról komálom, ha már nincs kétoldali. De ez legyen a legnagyobb baj. Szépen teljesítettek ebben a felállásban a scannerek és a lézerek. Viszont a négy, egymásra halmozott mélyládától valahogy többet vártam volna, ahogy azt Norbi is megjegyezte egy beszélgetésünkben. Ellenben a Peavey-k még mindig szépen szóltak.
SKyN3T_54*:
Köszi még egyszer a szervezést, hogy össze tudtunk gyűlni megint!
Magam részéről kicsit fáradtan érkeztem és ennek a hidegebb terem sem tett jót, ezért nem nyüzsögtem túl sokat, utólag is elnézést emiatt!
Java részt jó szetteket hallottam, sajnálom hogy mi is elöbb léptünk le mint Gnyak fel a pultba de már nagyon fáradtak voltunk Sanyival, de gratulálok neki ezúton is!
Chad Gabi:
PU-PU-PU-PUUUUUUUUUUUDINGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGGG!
Már aki emlékszik rá! Vagy akinek elmondtam. Akinek nem az így járt!
Doki akkor tetszik a bootleg?
Hazaértem én is! Köszönöm az estét Zs nagyon jó volt! Bár a melegeket hiányoltam, fűthettek volna kicsit!!!!!!!!!!
Ellenben a zenék jók voltak Béla nem nagyon alakított... a tompai könyöklőset nagyon vártam... de hiába... benéztem. Majd legközelebb Na viccet félretéve! Mindenki nagyon jó volt és hozta a hozzá fűzött reményeket! Külön nem akarok részletekbe menni már megtették korábban és teljesen egyet értek velük!Jó vót várjuk a következőt!
ZsandStoneface:
mindenkinem kösz a részvételt.
Bélát nem leszolni!abban az álapotba én már gépen lettem volna asszem mindenki nevében mondhatom Lagra bezenélte magát a közénk.gratulálok.üdv a csapatban.
elég szükös volt az idö,bazi zsufolt volt a pult,de csak kimatekoztuk valahogy
sokat tanultam a többiektül mint mindig.
mégegyszer kösz mindenkinek.
Borisz Jelszint:
jaj de jogos a leszólás
végül is a buliban nem a teljesitmény volt a lényeg! számomra biztos nem!
hanem: bákárdi a hátsó klotyóban, "kibaszottfinomafáánk eeeejj!", ésatöbbi!
ez a lényeg!
mstummer:
Nagyon nagy volt a rendezvény. Hogy őszinte legyek talán ez volt életem 2. vagy 3. Meetingje amit józanul töltöttem el, de így legalább jobban tudtam figyelni.
Gabira érkeztünk...bár írta előre hogy másfajta szettel érkezik mint azt megszoktuk tőle...de mégis lestem ki az a Gabi formájú ember aki szeletelős zenéket játszik. Mégiscsak ő volt Norbi kihasznált minden eszközt amit a pulton talált...Zs sztem ha még egy mosógépet is odaállítottál volna azt is működésre bírja. Tetszett,de a vége kicsit el lett cseszve...van ilyen. Ettől függetlenül le a kalappal előtte.
Lagra nagyot játszott..szinte az est végig az ő produkciója volt a favorit nálam Norbival egyetemben. De ő is elcseszte a végét. A telefont és a csomag narancshéjat postázom.
Doki számomra egy átlagot hozott, tetszett,de nem volt kiemelkedő. Ellentétben a tánc koreográfiájával Béla ma nem a mix technikájával tünt ki, tud ő ennél sokkal jobban. Ettől függetlenül jó volt vele is találkozni. És végre letisztáztuk hogy a fűnyíráshoz bundáskenyér is kell.
Zoliék végig szeletelték a szettet, ha ittam volna tuti az ő zenéjük jobban bejön, így viszont kicsit monoton volt, de technikailag ők is rendben voltak.
Szkvess és Guth produkciója is bejött...kivéve hogy az első pár számot inkább a végére rakni szerencsésebb lett volna...jobb lett volna a mix íve. Technikailag velük sem volt gond...remekül kiegészítik egymást,egy igazi dinamikus duo, mint Batman és Robin.
Zs-ék hasonlóan remekbe szabottan összedolgoztak,de tőlük már láttam ennél jóval technikásabb mutatványt... tudom a laptopon alkottak ezt azt, de az annyira nem látványos a számomra.
Gnyak szokás szerint félálomból felkeltve műtött egy akkorát hogy csak lestem. Eldöntötte a Norbi vs Lagra dilemmát. Nem volt hosszú szettje, de velős. És valahogy úgy érzem ez a Meeting lényege. Megérdemelte a kupát.
Aztán én... nos...nem volt sok kedvem játszani...fáradt voltam...ez látszott is a szettemen, igaz talán csak 4 számot játszottam,de ebből 2 elég félrenyúlás volt...rossz remix lett véletlenül. Plusz hiányzott némi alcohol.
Végén pedig Czenki kellemes zenéi zárták az estét.
Megérte elmenni. Várom már Tompát... jó lenne valahogy 1 hetesre megoldani
gerzson:
üdv mindenkinek! hosszú idő után ismét előkerültem, és igyekszem felvenni a ritmust...jó volt a régi arcokkal találkozni Zséék vendégszeretetében....hálistennek a domaszéki meeting több pontja is emlegetésre került, pl. törött szedőkanál és társaik. Köszönet a Szkítának, Zsének és Stoneface-nek az ismételten remek buliért, és örülök annak is, hogy egy-két új embert is megismerhettem! Már nagyon kíváncsi vagyok a képekre, amelyekért főleg Gábor kolléga a felelős úgy sejtem! Apropó, ha már az imént az emlékekről beszéltem, és ahogy már több embernek mondottam is tegnap...Domaszéki meeting ismét lesz...amint az idő engedi szabadjára eresztjük a hanghullámokat. Nálam már elég sör ize volt a kupának... de azért nem voltam benne biztos hogy mi volt benne... érdekes volt. Chad: köszi a képeket, msnre is felvettelek, osztán' majd cserélünk zenéket. Zs&Stonefaceből meg Stoneface mondta nekem hogy a Praise you remixet kihagyhattam volna a szettből. De erre eszembe jutott egy tök jó válasz, amit már egyszer itt is elsütöttem anno saját bölcseletként, tehát magamat idézve: "Én annyira ándögránd vagyok, hogy az sem érdelek ha néha nem is ándögránt amit csinálok". Egyébként örülök, hogy élőben is beilleszkedtem ebbe a jó kis bandába.
Szerk: Ja még valami: Zs, mondtam hogy meghallgatom majd egy mixeteket, csak myspacen találtalak meg benneteket, de az ottani rapidshare linkek meg a zsandstoneface.hu link sem megy. Az a két mashup féle viszont egész jó, ami myspacen van. mokat a puszta közepén! (remélem már áprilisra aktuálissá válik a dolog, de később sincs késő...majd meglátjuk!) ...Más kérdés, mivel mostanság eléggé le vagyok maradva az eseményekkel...Mi ez a meetinges szavazás dolog? Peace y'all.Yo8 (vagyis jóéjt!)
Toto:
úgy olvasom ütős lett a meeteing.
Akkor Egerre fel!
Én már várom!
ZsandStoneface:
Gerzson: a szavazás a Zaj forumers dj meeting kupáért ment.ami egy vándorkupa.a minöséget,és a megkülönböztetö nevet hivatott képviselni, az egyéb találkozot szervezök közül.
the Ducktor:
Arról a kupáról van szó, amiből Bélánk vedelte a pezsgőt, és közben testvéri szeretetből mindenkit körbekínált. "Pezsgő íze a számban, egy szexbomba édes teste..."
Domeszéken már más fog szólni, le van zsírozva a dolog: RCF lett belőle.
ZsandStoneface:
pezsgőőőőt én azt hittem sör ezért néha után is töltöttem a sörömböl h béla nyugodtan tuDJa továbbkinálgatni
rcf?szoval döntés meghozva?emberünkel lefixálva?várhato érkezés?
képeket megnéztem,kedvencem a 2 909 instalálásárol(vagy ahogy Doki mondaná:1818-assá válásukrol) készült sorozat,és a Béla-Doki sorozat.video nincs.
Chad Gabi:
Lagra nem kell puncsolni. Nekem meg tetszett a praise you! jóféle volt!
Akkor te vettél fel rendben
Képek ilyenek de ha láttam Zs tesója is fotózott vadul! Úgyhogy ő is produkálhatná magát
Lagra:
Jajám és olyan fényképezője van mint nekem, amivel a deejay blog videóit csinálom. Bár gondolom ez most senkit nem érdekelt. Chad, kinek puncsoltam?
the Ducktor:
Határozottan állítom, hogy amikor még én kötöttem szerződést a kupával, abban színtiszta száraz pezsgő volt.
Zs-nek: igen végül az RCF mellett maradtam. Nagyon tetszik a hangképe, ismerem, megbízok benne. Ráadásul számottevően nagyobb hangnyomást kapok körülbelül ugyanazért a pénzért, mint a KV2 esetében. Vagyis másképp fogalmazva: a KV2 Audionál a horribilis árkategóriába pont ott lépünk be, ahol az RCF teljesítményét még meg bírom fizetni. Egy másfélszer drágább KV2 rendszer nyújtana hangnyomásban annyit, amit RCF-fel megkapok. Igaz ez különösen a mélyládákra! (Én a 4PRO 8003AS-t választottam, ami elég bika kis dobozka a méretéhez és súlyához képest.)
Tulajdonképpen a topládák miatt gondolkodtam sokáig, mert nem tudtam eddig a két típus hangváltói közti különbséget, azaz hogy az RCF 3, míg a KV2 csak 4.5 kHZ felett engedi a magasdriverre a frekvenciákat, és részben ennek köszönhetően a KV2 10kHz felett transzparensebb. A fene se tudja, olyan vita ez, mint a rendszeresen fellángoló "melyik a legjobb dj fejhallgató?" kérdésköre. Nincs egyértelmű válasz, mégkevésbé létezik egyértelmű igazság (na jó, létezik, a HD-25 az, de pszt!), személyes ízlések döntenek. Nekem a KV2 magashangjai tetszenének az RCF brutálkemény mélyeivel és vigyázzban álló középhangjaival. Ja, természetesen az Omnitronic árán. Szóval valahogy így született a végleges döntés, jócskán figyelembe véve a pénztárcám visítását is.
A mikor kérdése a hét elején tisztázódik, de maximálisan két héten belül birtokon belül lesznek "M" instrukciói szerint. Domaszéken és/vagy Tompán meghallgathatod, én mindkét helyszínen ott leszek.
ZsandStoneface:
én csak az egyikre tok menni szetm
Borisz Jelszint:
a kupában sör vót!
*******************************************************************************************
Eme nyúlfarknyi részből is látszik, érdemes a „családhoz tartozni”!
Comments